» { 비 RAIN } first hungarian fansite.
OLDAL

Üdv a gportal első RAIN - rajongói oldalán! Ez a lap lehetőség arra, hogy meg tudjam őt ismertetni másokkal, illetve hogy a zenéje is eljusson azokhoz, akik még eddig nem találkoztak vele.
Láthatjátok, hogy más is megtalálható az oldalon. Nos, a fő profil Rain, de mivel az MBLAQ nagyon szorosan kapcsolódik hozzá, ezért úgy gondoltam ők is ide kerülnek.


VK - home - RK

 
RAIN


Rain nagyon sok oldalú, és mellesleg nagyon híres is. Mint énekes 2002-ben a JYP Entertainment-nél debütált. Egy évre rá elkezdődött színészi karrierje is. Jelenleg öt koreai és egy japán albumot tudhat magáénak. Ezen kívül négy koreai sorozatban és három filmben szerepelt, melyek közül kettő hollywoodi alkotás.

bio - disco - filmek - J. Tune Entertainment - divat - díjak - érdekességek

 
MBLAQ


Az öt tagból álló fiúcsapat 2009-ben debütált, Rainnek köszönhetően. A debütálás előtt tagcsere is történt. Eddig egy kislemezzel büszkélkedhetnek, de már részt vettek számos televíziós szórakoztató műsorban.


a csapat - tagok - disco
szereplések

 
HÍREK

Április 5-én új albummal jelentkezik az MBLAQ!


A J. Tune Entertainment február 19.-ei bejelentése szerint Rain idén áprilisban egy speciális albumot készül kiadni. Így másfél évvel az utolsó lemez után ismét megörvendezteti a rajongótábort néhány számmal. A hosszú "kihagyáson" nem kell csodálkozni, hiszen a Ninja Assassin filmmel volt elfoglalva. Várhatóan idén októberben pedig újabb nagylemezt fog kiadni.

olvass tovább >>

 
AJÁNLÓ

 
BESZÉLGETŐS



 
BELÉPŐ
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
LÁTOGATÓK
Indulás: 2006-05-30
 

                                               

J. Tune Entertainment

2007 novemberében Rain azt nyilatkozta a koreai médiának, hogy kilép a JYP Entertainmentől és saját céget alapít. Kezdetben Rainy Entertainment-ként lehetett róla hallani, majd névváltoztatás történt ,és így lett végül J. Tune Entertainment.

 

     

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon